Tehát, le tud minket utánozni az Excel. Mi oszlopokat szúrunk be, sorokat törlünk, összesítünk, aztán másnap kezdhetnénk elölről a szokásos lépéseinket az újabb napi adathalmazzal, de már tudjuk, nem feltétlenül kell.

És mi a helyzet a kivételekkel? Ha nincs tiszta kiskanál, vagy elfogyott az a bizonyos kávé? Egy ponton elkerülhetetlenné válik, hogy szemünket végül programkódra vessük…

Képzeljétek el, hogy amikor ’tanítjuk’ az Excelt (felvételt készítünk egy-egy munkafolyamatunkról), akkor az Excel szó szerint jegyzetel. Méghozzá azon a nyelven, amit nekünk is használnunk kell, ha ki akarjuk egészíteni a felvett sorokat, vagy saját kódot akarunk készíteni.

Miért nagyszerű ez? Mert bár elsőre nem fogunk tudni önállóan írni, rengeteg példa és minta lesz előttünk, hogy mit és hogyan kell csinálni. Merthogy a nyelv, amit az Excel megért, egészen közel áll az angolhoz. Persze a központozás például az avatatlan szemnek egészen avantgárd, de óriási előnye az egésznek, hogy lesz kontextusunk, hogy miről szólnak a sorok. Egyrészt azért, mert ismerjük az Excel felépítését (sorok, oszlopok, cellák, munkalapok…), másrészt pedig azért, mert mi ’diktáltuk’ a parancsokat, így tudjuk, hogy adott parancsra milyen kódrészlet született. Például:

Columns (“D”).Delete
…vagy:
Worksheets(“Munka1”).Select

Millió helyen lehet olvasni, hogy egy cikkben szereplő minden egyes képlet megfelezi a cikk potenciális olvasóinak számát, ezzel együtt muszáj volt legalább ezt a kettőt leírnom. Aki angolul beszél, mindkettőt érti, igaz? Nagyon messze van az értelmezhetetlen programkódtól…pedig ez már az, a szellem kibújt a palackból, és most már nincs visszaút.

A cikk szerzője Varga László, az Excel1 fejlesztője és trénere.