Miért sokkal kevésbé fájdalmas az út, amiről az előző posztom végén írtam?

Képzeljük el, hogy megvesszük életünk első robotját, ami többek között arra jó, hogy megfőzze nekünk a reggeli kávét. Beszédértésben nem annyira erős, sőt, kicsit még együgyű, de utánzásban már nem rossz. Ha az egyik reggelen megcsináljuk a kávénkat, és hagyjuk, hogy figyeljen minket, akkor másnap reggel már meg is fogja tudni csinálni nekünk. Benyúl a fiókba, kávéskanál kivesz, két kanál kávé, víz, kotyogó, alágyújt, hamarosan készen van a csésze illatos kávénk. Mint mondtam, kicsit együgyű, ha nincs tiszta kanál, akkor lefagy, ha elfogyott a kávé, akkor két üres kanállal ’tesz’ a kotyogóba. Van még hova fejlődnie, de alaphelyzetben már megfőzi a kávénkat.

Na most, az a helyzet, hogy az Excelben van egy ehhez hasonló beépített robot. Kávét ugyan nem főz, de ha megmutatjuk neki bizonyos feladatainkat, ő egyből megtanulja azokat. Majd legközelebb, ha kérjük, már megcsinálja ezeket magától, a tanultak alapján. Ehhez pedig egyetlen sor kódot sem kell leírnunk, és ha nem akarjuk, még a szemünk elé sem kerül semmiféle programkód. Kicsit rejtélyes, nem igaz? Mi pusztán mutatjuk, az Excel pedig lényegében jegyzetel, majd ezután bármikor leutánoz minket.

Kérdezhetitek, hogy akkor ez már most bevezetés a programozásba? Hiszen még kódot sem láttunk. És hogy lesz ebből a jövő felé tekintés, nagyobb munkaerőpiaci érték és egyáltalán, mi lesz, ha elfogy az a bizonyos kávé? Az ajtót már kinyitottunk, még ha nem is látszik tisztán, és a java még most jön.

A cikk szerzője Varga László, az Excel1 fejlesztője és trénere.